Header Ads

Sasha Banks legfőbb céljáról, a HIAC-ről, segítőiről és hasonlókról


A Bo$$ a WNS Podcast vendége volt, ahol több témában is kérdezték. Íme a legkiemeltebbek:

Bayley-ről, közös útjukról, a női forradalomról:

Egyfajta szeretni és gyűlölni viszony volt. Rengeteg közös van bennünk. Nagyon szeretjük ezt a bizniszt, és ahogy beszélgetünk, nagyon sokat megtudunk egymásról. Tíz évesen az volt az álma, hogy pankrátor legyen. Nekem is ez volt az álmom ennyi idősen. Meg akartam változtatni a WWE nő birkózóiról alkotott véleményt, és ő is ezt szerette volna. Mindketten csak arra vágytunk, hogy ellopjuk a show-t. És megadatott, mikor az NXT brooklyni TakeOver-én halhattuk a közönség reakcióját. Leszaggattuk a mennyezetet. Őszintén, alig várom, hogy újra megtehessük, hogy újra együtt dolgozhassunk. De majd mindent a maga idejében. Akkor volt az a pillanat, mikor a női forradalom útjára indult. És odáig jutott, hogy a Charlotte-tal a WWE Hell in a Cell PPV-jén megkaptuk a főmérkőzést. A történelem legelső női HIAC mérkőzése, fergeteges volt.

Gondolatai közvetlenül a HIAC előtt:

Már az, hogy SUV-val jöttem be, nem pedig sétáltam, hiszen én vagyok a Bo$$, tudjátok. És ez az egész az otthonomban történt, teljesen kész voltam az érzéstől, hogy történelmet írunk. Leírhatatlan a pillanat, mikor ott kell állnod és körültekinthetsz. Rengeteg akadályon küzdöttük át magunkat a nőkért és férfiakért is. De itt nem álltunk meg, jött a WrestleMania pillanat és a sok nagyszerű meccs. A SmackDown lányai pedig megvívják az első női Money in the Bank mérkőzést. Jóllehet, féltékeny vagyok rájuk, de nagyon örülök, hogy idáig jutott a női divízió. Elképesztő.

Tanácsa a lányoknak, akik a nyomdokába lépnének:

Először is, ettől most úgy érzem, mintha már öregasszony lennék. Hihetetlen érzés, mikor a kislányok és kissrácok azt mondják nekem, hogy miattam szeretnének birkózók lenni. Nagy öröm ez nekem, és libabőrös is leszek tőle. Ismerem én is az érzésüket, mert mikor gyerek voltam, nekem is voltak példaképeim, akiknek a nyomdokaiba szerettem volna lépni. És ez annyira szürreális, hogy a mostani gyerekek engem akarnak követni. Megtisztelő. Fontos, hogy jó példakép lehessek. Szeretném, ha a gyerekek felnézhetnének rám és azt lássák, hogy ha teljes szívvel és lélekkel küzdenek az álmaikért, akkor valóra válthatják azokat.

Váltás NXT-ről  main roster-re:

Ugye csináltuk a TV-t [az NXT-vel] az Orlando-i Full Sail-en, de ott minen hónapban nagyjából ugyanazok az arcok jöttek el a felvételekre. De a RAW élő. Elsőre sikerülnie kell. Minden héten élő adás egy másik államból, másik közönséggel, akik nem tudod hogy reagálnak majd. Ha gondolnak valamit, akkor meg kell győzd őket, hogy ne úgy gondolják. Ez a legnagyobb különbség, hogy nincsenek felvételek, hanem élőben kell ott lenni hétről hétre. És rengeteget kell utazni. De ha ez a mindened, az megkönnyíti a dolgokat. Nagyon jól érezzük magunkat, nagyszerűek a rajongók is. Szenvedélyesek és hűségesek a kedvenceikhez, nagyon jó.

Kik segítették a main roster-en:

Hogy őszinte legyek, mikor felhívtak, nagyon megszeppentem és a New Day srácok vettek magukhoz. Aztán az a megtiszteltetés ért, hogy két olyan csodálatos nővel dolgozhattam együtt, mint Tamina és Naomi, akik rengeteget segítettek nekem. Ők ketten és a New Day voltak mellettem. Megosztották velem bajukat örömüket is, és mindig ott voltunk egymásnak. A családom lettek. Anyukámat évente ha kétszer látom, őket viszont minden héten, legalább négyszer. Kellenek az efféle kötelékek. Néha veszekszünk, kinyírnánk egymást, de valójában szeretjük egymást. Ők a testvéreim.

Az animékről:

Sailor Moon a kedvencem. Egészen kiskoromtól kezdve néztem. Mikor még nem értettem az időt, nem aludtam éjjel, mert vártam mikor kezdődik. Valójában reggel hatkor kezdődött, de akkor még sötét volt odakint, ezért azt hittem este van. Szóval néztem a Sailor Moon-t, a Death Knell-t, ez az egyik kedvencem. De ott a Monsters, a Soul Rumble és még hosszan sorolhatnám, szeretem az animéket.

Arról, amit akkor érez, mikor a rajongók úgy öltöznek, mint ő:

Ez tudatosítja bennem, hogy beértem. A tény, hogy az emberek időt szakítanak arr, hogy megvegyék a cuccaimat és úgy öltöznek mint én. Ez egy hihetetlen érzés. Elmegyek a WWE rendezvényeire és folyton ezt láthatom. Vagy ugyanezt mikor autogramot osztok. Mikor látom, hogy a kislányok az ékszereimet viselik, a világ legjobb érzése.

A közelgő női tornáról:

Brooklynban dolgoztunk Amizing Red-del, akinek nagyon jó tanítványai vannak. Ott van ez a lány, Sonya Strong. Nagyon szereti amit csinál és nagyon lelkes, szeretném nagyon beprotezsálni erre a női tornára. Azt hiszem, ez egy nagyszerű lehetőség minden birkózónőnek a világon. Örülök neki, hogy sorra kerültünk mi is azután, hogy a srácok évről évre kapták az efféle viadalokat. A nők ugyanúgy megérdemlik. És szerintem ez lesz a legjobb azok közül, amit az elmúlt időben szerveztünk. Alig várom, hogy odamehessek hozzájuk és segíthessek nekik.

Gondolatai a női forradalomról:

A nők az egyenjogúságukért küzdenek az egész világon és örülök, hogy ebben kivehetem a részem. Mindig is szerettem volna megváltoztatni a 'díva' szóhoz kapcsolt jelentést, de többé még csak nem is hívnak így minket. Szupersztárok vagyunk, egyenlőek a férfiakkal, mert ugyanolyan jók vagyunk, mint ők. Ugyanúgy visszük a főeseményeket, ugyanúgy eladjuk a PPV-ket. Vagy akár még jobban, mint bármelyikük. Persze hosszú út áll még előttünk, de jó nyomon járunk, és nem állunk meg.

A következő nagy kihívás számára:

Szeretnék egy WrestleMania főmérkőzést. Ez a legfőbb célom. Hihetetlen, hogy alig két éve vagyok a main roster-en és máris mennyit elértem, mennyi a történelmi pillanatom volt. Libabőrös leszek, ha belegondolok, hogy tulajdonképp az álmaim többségét valóra váltottam. De a legfőbb cél, a WrestleMania main event még hátravan.

Kedvenc mérkőzése:

Minden Eddie Guerrero meccs a kedvencem. Nagyon tetszett a Rey Mysterio elleni összecsapása a 21. WrestleMania-n és a Halloween Havoc-on. Nagyszerű volt a legelső Shawn Michaels vs Undertaker WrestleMania meccs. És persze az én mérkőzésem Bayley-vel az NXT TakeOver: Brooklynon.

Nincsenek megjegyzések

Üzemeltető: Blogger.