Header Ads

A Pankráció legendái - második rész: „A Mítosz” Bill Goldberg

William Scott "Bill" Goldberg 1966. december 27-én született az Oklahoma állambeli Tulsa városában. Goldberg volt a WCW egyetlen saját nevelésű megasztárja a hétfő esti háborúk idején. A szervezet 2001-es megszűnése után, 2003-ban a WWE-be igazolt. Bill eddig kétszer nyerte meg a Nehézsúlyú Világbajnoki Címet, idén pedig 12 hosszú év elteltével visszatért. Ő az egyetlen pankrátor, aki veretlenül nyert meg elismert világbajnoki címet.

Korai élete:
Goldberg zsidó családból származik, így 13 éves korában Bar-micvót (13 éves zsidó gyermekek lakomája) rendeztek neki a Tulsai zsinagógában. Bill a Tulsai Edison Egyetemen diplomázott le. Imádta a futballt, termetének köszönhetően 16 évesen már kidobóként dolgozott. Édesanyja Ethel hegedűművész, míg édesapja Jed szülész és nőgyógyász volt. Szülei később elváltak és sajnálatos módon az apja 2006-ban elhunyt. Anyja virágokat is tenyésztett és hozott létre, és egyet fiáról, Goldberg-ről nevezett el. Bátyja, Michael egy zenei klub tulajdonosa a Coloradoi Aspen-ben.


Futball:
Goldberg bekerült a Georgia Egyetem futball csapatába, ahol védőt játszott. 1990-ben, 11 forduló elteltével a Los Angeles Rams draftola őt 302.-ként. Az 1990-es szezont az NFL-ben játszotta, majd átigazolt a CFL-be, a Sacramento Gold Miners és az Atlanta Falcons csapatában játszott. A Falconstól 1995-ben elbocsájtották, így a Carolina Panthers draftolta őt. Sajnos egyetlen meccset sem játszott és ő lett az első játékos, akit kirúgott a Panthers. Az NFL-ben összesen 14 mérkőzésen játszott. Mezszáma a 71-es, majd a 73-as volt. 1992-ben a Sacramento Surge csapatával megnyerte a World Bowl II-t.

World Championship Wrestling (1996-2001)
Goldberg erőemelésbe és MMA edzésbe kezdett, azonban Lex Luger és Sting hamar felfedezte őt. Sosem volt a pankráció rajongója, ellenben jó alternatívát látott benne a foci helyett, így aztán elkezdet edzeni a WCW Power Plantben. Bill Gold néven ötször lépett fel. Az első meccse egy dark mérkőzés volt a Nitron, amikor is legyőzte Buddy Lee Parkert. Utána sorban négy embert is legyőzött dark meccsen, sorrendben Buddy Landellt, Hugh Morrust, Chip Mintont és John Betchat. Az első 
vereségére is sor került, méghozzá 1997. július 24.-én, Chad Fortune ellen. A televízióban 1997. szeptember 22-én debütált Hugh Morrust legyőzve a Nitron. Ezt követően ellenfeleivel 1-2 perc alatt végzett, amelynek köszönhetően az emberek felfigyeltek rá. Akkoriban nagyon szerény ringbeli kvalitásai voltak, amit viszont megcsinált azt kiválóan tette, így karaktere szárnyalni kezdett. Az első PPV meccsét az 1997-es Starrcade-en vívta Steve McMichael ellen, természetesen nyert. 1998 elején Goldberg legyőzte Brad Armstrongot a SuperBrawl VIII-en, majd Perry Saturnt a Spring Stampede-en. Március közepétől már nem a teljes nevén, hanem szimplán Goldberg-ként lépett a szorítóba. Innentől kezdve a WCW elkezdte számolni Goldberg televíziós győzelmeit és folyamatosan feljebb és feljebb lépett a ranglétrán. Goldberg Saturn elleni diadala sorozatban a 74. volt zsinórban vereség nélkül- és másnap a Nitron kihívta Ravent a WCW United States (Országos) Bajnoki Címért. Goldberg legyőzte Ravent, így veretlenül megnyerte a címet. Két nappal később április 22-én túlesett élete első címvédésén a Thunder-en, Mike Enfos ellen. Egy rövid ideig Raven-nel feud-olt majd Konnan-nel és Curt Hennig-gel találta szembe magát. Itt kezdődött el a "Who's next?" azaz Ki a következő szállóige. Goldberg egyre inkább főeseménnyé vált, emberek ezrei skandálták a nevét. Nyárra már mindenki Hulk Hogan ellen szerette volna látni, egy Nehézsúlyú Világbajnoki Cím meccsen.  A rajongók már nagyon várták az összecsapást Hogan-nel és az nWo-val. Goldberg számára "hazai pályán" az Atlantai Georgia Domeban érkezett el a lehetőség. A Nitro-n ezen az éjszakán 41,412 ember előtt (ez a mai napig néző csúcs a heti adások között) Hollywood Hulk Hogan sem tudott ellenállni Goldbergnek, aki így elhódította Nehézsúlyú Világbajnoki Címet is. Az adáson ez volt második mérkőzése, miután az elsőn legyőzte az nWo másik legendás tagját, Scott Hall-t, azért, hogy megkaphassa ezt a lehetőséget. A mérkőzés minden idők egyik legnagyobbja, igaz nem a birkózói teljesítmény, hanem a hihetetlen atmoszféra miatt. Ez volt talán Bill karrierjének legszebb pillanata. A United States Bajnoki Címet leadta és az nWo tagjaival került viszályba. Senki sem tudta megállítani. Októberre Diamond Dallas Page lett az első számú kihívó.
Bill őt is legyőzte a Halloween Havocon, állítása szerint az élete mérkőzésén. A legendás Streak, azaz a győzelmi sorozat az 1998-as Starrcade-en ért véget Kevin Nash által, épp a születésnapján. Nash segítségére Hall volt egy sokkolóval. Scott Hall-on a Sould Out-on állt bosszút, míg Nash-en a Slambore-en, de akkor Kevin Nash már nem volt bajnok, mivel Hogan-nek ajándékozta a címet. Ezután megsérült Rick és Scott Steiner támadása miatt, és forgatási szünetre ment, a Tökéletes katona – A visszatérés című film okán. Az 1999-es Halloween Havoc-on legyőzte Sid Vicious-t és megnyerte második United States Bajnoki Címét. Még azon az estén Stinget is legyőzte a WCW Nehézsúlyú Világbajnoki aranyért. Másnap a Nitron, J.J. Dillon elvette tőle az övet, mivel a mérkőzés a WCW által nem volt megengedve, így nem született új bajnok, de Stingnek sem adta azt vissza. Karrierje második hivatalos vereségét Bret Hart ellen szenvedte el Vicious miatt, így az övet is elvesztette. Bret oldalán egy rövid ideig WCW Tag Team Bajnok lehetett. Az 1999-es Starrcade-en kihívta Bret Hartot a WCW Nehézsúlyú Világbajnoki Címért. A mérkőzés rosszul sikerült, Bill túl erősen rúgta fejbe Hart-ot és bár a kanadai folytatta a küzdelmet, ez a rúgás a karrierjébe került. Nem sikerült nyernie, mivel a vendégbíró Piper csalt és végett vetett a mérkőzésnek, amikor a Hart a sharpshooter-be fogta őt. Másnap a Nitro-n Hart visszavágót kért, mondván ő nem így akarta ezt befejezni. A meccsen megint vesztett Goldberg, ezúttal Nash és Hall miatt, akik újraformálták az nWo-t Hart-tal és Jeff Jarrett-tel. A december 23-ai Thunder-en megsérült. Goldberg imázsa és varázsa romlani kezdett. 2000 közepén visszatért, de heel turn-ölt a New Blood oldalán, amely minden idők egyik legrosszabb döntése volt a WCW vezetői részéről. Ez nem tartott sokáig, mert megint megsérült. Visszatért, Steiner elleni veresége után, októberben Vince Russo azt az ultimátumot adta neki, hogy ha bárki ellen is veszít, vissza kell vonulnia. Goldberg legyőzte a KroniK-ot (Brian Adams és Bryan Clark) a Halloween Havocon egy hendikep meccsen. Lex Luger-rel került viszályba, akit a Mayhemen le is győzött, majd ugyanezt megtette a Starrcade-en is. Sajnos újra megsérült és váll műtétre volt szüksége. 2001 márciusban a WWF (WWE) megvette a WCW-t. A WWF nem vásárolta ki Goldberget a Time Warneres szerződéséből. 2002. májusában megszüntette szerződését. Goldeberg Bret Hart mellett a WCW legfizetettebb pankrátora volt, évente 2 millió 500 ezer dollárt keresett. Ha nem szünteti meg a szerződését, akkor az utolsó évében 3 millió 500 ezer dollárt keresett volna. A kontraktusa eredetileg 2003. júliusában járt volna le

All Japan Pro Wrestling (2002-2003)
2002 augusztusában csatlakozott az AJPW-hez. Először Satoshi Kojima-t és Taiyō Kea-t győzte le. Rick Steinert is legyőzte, majd egy csapatot alkotott Keiji Mutohval és legyűrték a KroniK-ot. Japánban való sikere a World Wrestling Entertainment felé vitte őt akikkel tárgyalásba kezdett.

World Wrestling Entertaintment (2003-2004, 2016-)
Japánból való távozása után 2003 márciusában egy évre leszerződött a WWE-vel. A WrestleMania 19 utáni Raw-n debütált és kiosztott egy spear-t The Rock-nak. Goldberg legyőzte The Rock-ot a debütáló mérkőzésén a Backlash gálán. Az ezt követő félévben legyőzhetetlen volt. Az első RAW mérkőzésén a 3-Minute Warningot győzte le, a következőn pedig Christian-t egy ketrec meccsen. Ezután Chris Jericho-val feud-olt és ő volt a Highlight Reel első vendége, majd a Bad Blood-on sikeresen két vállra fektette őt. Ezután következett Goldberg WWE-s pályafutása csúcsa amikor is Triple H-dzsel kezdett viszálykodni. Kihívta őt a Nehézsúlyú Világbajnoki címért. A SummerSlam-en az Elimination Chamber meccsen szerepelt. Kiejtette Randy Orton-t és Shawn Michaels-t, de Triple H két vállra fektette őt, miután Ric Flair leütötte a pöröllyel. Az Unforgiven-ön sikerült legyőznie Triple H-et és elnyernie a Nehézsúlyú Világbajnoki Címet. Hunter miatt az egész Evolution-nel feud-ban volt. A Raw-n Chris Jericho és Shawn Michaels ellen is megvédte a címet. A jobb bokája időközben megsérült. A Survivor Series-en megvédte a címet The Game ellen, de az Armageddon-on már nem volt ilyen szerencsés. Ott egy triple threat meccsben vett részt Kane-nel és Triple H-dzsel, de a "Cerebrar Assassin" sikeresen két vállra fektette őt, így vége lett második világbajnoki regnálásának. A 2004-es Royal Rumble meccsben ő volt a favorit, de Brock Lesnar szándékosan kiejtette őt a mérkőzésből. Brock hivatalosan nem volt benne a mérkőzésben. Stone Cold Steve Austin bíráskodása mellett Bill Goldberg és Brock Lesnar összecsapott egymással a WrestleMania 20-on. A mérkőzés botrányosan gyengére sikeredett és Bill győzelmével zárult. A meccs után mindkét fél távozott a WWE-ből, jelképesen Stone Cold kiosztott mindkettejüknek egy-egy stunner-t. Bill az ezt követő 12 évben a családjára koncentrált, mígnem ajánlatot kapott a 2K-től. 2016. május 31-én hivatalosan bejelentették, hogy ő lesz a WWE 2K17 bónuszkaraktere. A közmédiában folyamatosan hangoztatta, hogy szívesen visszatérne még egy meccsre, hogy fia is láthassa őt élőben birkózni, és hogy ellátná Brock Lesnar baját. Lesnar ezt nem hagyta annyiban, és Paul Heyman-en keresztül kihívta a legendát. Goldberg 2016. október 17-én a Raw-n visszatért a WWE-be, és elfogadta Brock Lesnar kihívását. A WWE ezután bejelentette, hogy a Survivor Series-en Brock Lesnar és Bill Goldberg újra összecsap egymással.

Magánélete:

2005. április 10-én feleségül vette Wanda Ferraton-t akivel a Mennyből az ördög című film forgatásán találkozott először. Egy fiú gyermekük született, Gage és jelenleg a kaliforniai Bonsall-ban élnek. Bill társtulajdonosa egy thai és amatőr boksz edzőteremnek. Imádja az autókat, jelenleg 25 klasszikus autó birtokosa.



Goldberg karrierje a Szorítóban 1 óra 9 perctől.

Nincsenek megjegyzések

Üzemeltető: Blogger.